A „Natúrpark Ízei” - Gasztronómiai fesztivál, Orsolya napi vásár

A rendezvényen kirakodóvásárt tartanak a natúrpark 16 településének kézművesei: borászok, méhészek, virágkötők, fafaragók, gyöngyfűzők, fazekasok, csuhé-báb- és terményjáték készítők, tojásfestők, szalmafonók, az érdeklődők pedig kóstolhatnak, vásárolhatnak. A rendezvényen évek óta megjelennek a helyi civil szervezetek is, a kulturális csemegéről pedig a város és környéke művészeti együttesei gondoskodnak. 2005 óta a helyi német és horvát kisebbségek étel- és süteménykülönlegességekkel hívják fel magukra a figyelmet. A szervezők meghívására szívesen látott vendégnek számítanak a Geschriebenstein Natúrpark települések kiállítói, de érkeznek kézművesek az ország más területeiről is. A Jurisics-vár történelmi falai között egyedi hangulatú a vásári kirakodás, kóstoltatás, az ízek, illatok kavalkádja.
A rendezvény ideje alatt Ízek az Alpokaljáról címmel sütemény-, és lekvár versenyt hirdetnek a szervezők, a helyi civil szervezetek pedig főzőversenyen mutathatják be főzőtudományukat. A helyi éttermek, cukrászdák egy része szintén csatlakozik a rendezvényhez, hiszen speciális, a vidék jellegzetes terményeinek felhasználásával készült ételeket kínálnak a betérő vendégeknek, akik gesztenyével, sütőtökkel, mézzel készült ínyenc falatokat kóstolhatnak.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők!