Írottkő Vándorlás – határtalan túrahétvége

Új színfolttal gazdagodik az Írottkő Natúrpark rendezvénykínálata október 2-4. között: az osztrák Geschriebenstein Naturpark-kal együttműködve először rendezik meg az egész hétvégés Írottkő Vándorlást. Az összeállított túra-menüben minden korosztály talál az erőnlétének megfelelő, határon átnyúló túrát. Az első túranap október 3-án, szombaton lesz, amikor több túra közül választhatnak a résztvevők. A leghosszabb túra, a Kőszegi-hegységet körbejáró Nagy Körtúra 62 km hosszú, és érinti a szervezésben résztvevő nyolc települést: Kőszeget, Cákot, Velemet és Bozsokot magyar, valamint Lékát (Lockenhaus), Felsőszénégetőt (Oberkohlstätten), Városhodászt (Markt Neuhodis) és Rohoncot (Rechnitz) osztrák oldalon. A rövidebb túrára vállalkozók további 10-30 km közötti túrák közül választhatnak. A hétvége második napján, vasárnap a résztvevő településekről minden irányból indulnak túrák az Írottkő meghódítására, ahol kiosztják a túrázók által megszerzett jelvényeket és okleveleket. A túrahétvégéről az Írottkő Natúrparkért Egyesület nyújt bővebb információt a honlapon, illetve telefonon 94/563-120.