Magyar Zarándokút

pecset-nk-1.png
Adatok:

 

A Magyar Zarándokút hazai szent helyeket (különleges kisugárzású helyeket) összekötve, Esztergomból vezetett Máriagyűdre, az ország gerincét képező, mintegy 420 km hosszú szakaszon. Az emberek már régen megtapasztalták, hogy bizonyos helyszínek különleges erővel rendelkeznek, hatással vannak az ott lévőkre, befolyásolják gondolataikat. Ezek a különleges (szent) helyek megtalálhatók Magyarországon is. Például az útvonalba eső Pilisben, a Kiskunsági Nemzeti Parkban, vagy akár a Mecsekben.

A Magyar Zarándokutat egyre többen „Magyar Camino” néven emlegetik. Kétségtelen, hogy az út kialakításában és működésében egyaránt, sok hasonlóság található a spanyol és magyar út között.

Az útvonal hosszának fele hegyvidék, fele pedig alföldi sík terep. Hegyvidéken kezdődik és végződik, középső szakasza síkság. Átlagos tempóban haladva kb. 17-22 nap alatt lehet végigjárni. Az Út fizikai megtestesítését a kijelölt, „felfestett” útvonal és a kb. 25–30 km-enkénti zarándokszállások hálózata adja. Az útvonal többnyire földutakon, turista ösvényeken a természetben vezet, de a közbeeső településeket is érinti. Több helyen, ahol fogadókészség mutatkozik, alternatív nyomvonalak kerülnek kialakításra fontosabb helyszínek felkeresésére.

A szállásokat, amelyek olcsó, puritán, csoport-szállások, önkormányzati, egyházi és civil összefogással alakítjuk ki és működtetjük minél egyszerűbb módon. Fejlesztésük pedig az egyesület kezdeményezésére megalakult, Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás támogatásával történik, pályázatok alapján. Idővel a működő Út mentén megjelennek a differenciált szolgáltatást biztosító magánszállások, és önfenntartóvá, önfejlesztővé válik a rendszer.

A Zarándokutat mindenki bármilyen (vallási, ideológiai, bőr szín szerinti, stb.) megkülönböztetés nélkül bejárhatja, aki elfogadja a működés szabályait. A jelentősebb hálózati alappontokon zarándok-útlevelet lehet kiváltani. Ez jogosít fel a zarándokszállás használatára. 100 km gyalogos zarándoklást követően, zarándok oklevél kérhető. Az Út teljes hossza teljesíthető több szakaszban, akár több év alatt is. Tapasztalataink szerint egy hét zarándoklat kell ahhoz, hogy érezhetővé váljon az Út hatása, amely előre pontosan nem definiálható. Az Utat elmesélni, bemutatni, filozófiáját megértetni másokkal nem lehet. A Zarándokutat át kell élni, át kell érezni és csak útközben tapasztalható meg, kinek, mit jelent valójában.

A Magyar Zarándokút 2011. tavaszától, teljes hosszában, Esztergomtól – Máriagyűdig szállásépületeivel és irodáival együtt szolgálja a zarándokokat. Az Út alapja lehet a majd a Czestochowa – Medugorje között tervezett nemzetközi zarándokútnak.

forrás: http://www.magyarzarandokut.hu

 

pecset-nk-3.png