Elfogult szandálhasználó vagyok, 1996 óta a második Teva szandálomat gyűröm a szó szoros értelmében. Nagyon sokat hordom, kora tavasztól késő őszig, amíg nem fázik a lábam vagy vizes nem lesz (a hideg esőt nem szeretem). Elfogult vagyok mert mindent kibírnak és nem kell féltenem, nem kellett kímélnem, csak felvenni és menni benne mindenen keresztül. Nem csúszik, nem szakad el védi és mégis szabadon hagyja a lábam. Bevallom az első szandálomnak elfogyott a talpa, de ez komoly futott kilométert jelentett, és a mai napig használom (már csak hétvégén). Az első a tengert is kipróbálta és nem vágta el szinte semmi, a mohán is alig csúszott. Az első szandált többet használtam vizes közegben (11 évet!) a második már kimondottan mindennapi használatra és túrára választottam (róluk még bővebben).
A "tökéletességük" a technológiának és szakértelemnek köszönhető. Mit is jelent a TEVA technológia? Minden szandálon, lábbelin megtalálhatók a cég által használt ikonok, jelölések, ezek jelentésének kibogozása sokáig csak találgatásra adott lehetőséget mára azonban teljesen nyilvánosan hozzáférhető a Teva honlapján.
SSR Spider Ruber: A legnagyobb tapadású gumikeverék, melyet a vizes, csúszós, környezetben használatos lábbelik talpának gyártásakor használnak.
Microban Zinc: Környezetbarát cinkalapú technológia távol tartja a kellemetlen szagokat okozó baktériumokat és gombákat, folyamatos védelmet biztosít. Hatása a cipő használatával illetve mosásával sem csökken!
River Rubber: Csúszásgátló talp vízi illetve vízparton űzhető sportokhoz. Kiváló tapadást biztosít vizes sziklákon, köveken, valamint a sima üvegszálas és gumi (pl. csónakok) felületeken.
Spider ruber: Egy a száraz és nedves felületeken is egyaránt rendkívül jól tapadó, csúszásgátló szabadalmaztatott (TEVA technológia) talp. Cipőkön és szandálokon egyaránt használják.
Shoc pad: Poliuretán/eva (speciális gumi) keverék a cipő sarkában, feladata a sarkokat érő erők eloszlatása illetve átalakítása, segítségével rugalmasabb ellépéseket, ugrásokat produkálhatunk, legnagyobb hasznát a sarokra érkezéskor érezhetjük kemény talajon. Más márkák is használják, ugyanis kíméli az izületeket.
Universal straping system: Négypontos rögzítési technológia, a szandálokon az oldalpántok segítségével tökéletesen fogja a lábat a szandálhoz. Mára a Teva védjegyévé vált, szabadalmaztatott eljárás, mely a Tevákat tökéletes (elfogultság nélkül:) szandállá teszi!
Wraptor technológia: Körkörös pántrendszer mely a lábat hosszanti és kereszt irányba is a lábbelihez rögzíti, ennek köszönhetően sportcipős kényelmet és stabilitást a szabadság érzésével élvezhetjük (nem szorítja el lábunkat).
Aki a Tevát, próbálta nem akar mást! Tapasztalatból tudom.