IV. Zsindelyes Pálinka és Népi Gasztronómiai Fesztivál

zsindelyes.jpg
Dátum: 2010.09.04
Elérhetőség: Érpatak
Adatok:

A szeptember első hétvégéje ismét a pálinka és a népi gasztronómia jegyében fog telni a Zsindelyesen, a Fesztivál előhírnökei, az Érpataki Asszonykórus pedig már szeptember 2-án hangolni kezd a rendezvényre. Ugyanis az asszonyok az együtténeklés maratoni világrekordját kísérlik megdönteni, 72 órán keresztül énekelnek majd együtt folyamatosan, két fesztivált kísérve közösen. Csütörtök déltől a Zsindelyes-tanyán kezdenek el dalolni, majd a Fesztivál lezárása után eléneklik magukat egészen Budapestig, a SzeptEmber Fesztre, ami szintén szeptember első szombatján kerül megrendezésre. Itt a bográcsozós csapatokat szórakoztatja tovább az Aranypáva Nívó díjas asszonykórus egészen délig, így teljesítve a 72 órás maratont.
Harmadikán folytatódik a programsorozat, a komolyabb hangvételű Észak-Alföldi Régió Pálinkamustrájával, amit immár harmadik alkalommal szervez meg a Főzde. Ez a bérfőzők pálinkaversenyét takarja, kizárólag bérfőzött pálinkák nevezésével. Ezzel is próbálja a Zsindelyes Pálinkafőzde erősíteni a velük való kapcsolatát, együtt harcolva a jó minőségű pálinkáért. A zsűritagok a versenyen szigorúan bírálják a beküldött mintákat, technológiai korrektség, gyümölcs jellege, íz tisztaság, harmónia alapján. Eredményhirdetésre és díjátadásra pedig szeptember 4-én kerül sor, ünnepélyes keretek között a közönségnek szánt egész napos rendezvényen.
2010. szeptember 4-én pedig egész napos színvonalas programokkal várják a látogatókat, idén az koncertek listája is hosszabb, a dupla színpadnak köszönhetően: EDDA, Fenyő Miklós, Magna Cum Laude, Hold Viola, Tequila Band, Roxan, Jump Rock Band. A népi vonalat a Bürkös Zenekar, a Szalonna és Bandája mellett az Érpataki Asszonykórus képviseli. Emellett még számos fellépő fogja szórakoztatni a látogatókat egész nap, párhuzamosan a két színpadon.
A hagyományok őrzése a szervezők számára továbbra is fontos, ezt mutatja a kézműves udvar, ahol mesterek készítik el a helyszínen a vásárlóknak szánt munkájukat. Az érdeklődők pedig ki is próbálhatják a mesterségeket, úgy, mint csipkeverés, szövés, fazekasság, fafaragás, kovácsolás, kerámiázás. Emelet ebben az évben is készülnek a szervezők újdonságokkal, mint a lovas bandérium felvonulással, honfoglalás korát idéző lovas íjászokkal, vagy a középkori lovagok felvonulásával.
A gyerekekről sem feledkeznek meg a szervezők, számukra is biztosítanak egész napos játszóházat, benne hagyományokat őrző játékokat, mint fa körhinta, gyerek lovagi torna, diótörő, hordólovaglás, célba dobás, ütlegelő, csirke pofozó, lengőteke, patkó dobás.
Gasztronómiai élményekben sem lesz hiány, a Gasztro-sziget újra benépesül egy napra a vidék településeivel, akik magukkal hozzák a tájegység specialitásait. A főzőversenyen ugyanis a legtöbb környékbeli település megméretteti a főztjét, saját polgármesterükkel a csapatok élén. Feltételek az előző évekhez hasonlóan a standjuk feldíszítése és Kiváló Magyar Élelmiszerek felhasználása az étkekhez. Ha már járt valaki az előző fesztiválokon a főzőverseny helyszínén, tudhatja, emellett kötelező a jókedv mindenkinek. A Zsindelyesnél idén közel 50 csapatra számítanak.
Egy biztos, hogy szeptember első hétvégéjén éhen senki sem fog távozni a Zsindelyes tanyáról, hisz ha a versenyzőknél nem sikerült egy kis kóstolóhoz hozzájutni a nagyérdeműnek, akkor sincs ok az elkeseredésre, hisz a szervezők saját tájegységük legjellemzőbb ételeit egy önálló standon fogják bemutatni a Hagyományok Ízek Régiók sátrában, ahol mindenkit várnak egy kis csemegére. Annyit elárulhatunk, hogy mivel a település közvetlen szomszédságában fekszik Újfehértó városa, ezért ezek az ételek a földrajzi oltalomba vett Újfehértói Fürtös Meggyből készülnek majd, így megkóstolható lesz a híres újfehértói meggyleves, a meggyes pite, és természetesen a nagy favorit, a Kacsamell Újfehértói Meggymártásban is.
A szervezők remélik, hogy ezzel a kis kóstolóval, melyet a Hagyományok Ízek Régiók standjánál követhet el a fesztivál látogató, majd a háziasszonyok is kedvet kapnak arra, hogy újra a hagyományos magyar ételeket készítsék el egy - egy családi étkezéshez, mellyel az otthoni sütés-főzést is sokszínűbbé lehet tenni.

További információ