Itt a tavasz, csicseregnek a madarak, a lakásokban nem kell fűteni, legalábbis erről számolt be egy szomáliai barátunk.
Ránk azonban vár a hazai természet, s hogy nem maradjatok lehetőség nélkül, ezért teremtett minket a világok tudata.
Az tegye fel a kezét, aki értette ezt az utolsó mondatot!
Nos, nem véletlen az európai fülnek kissé idegen kifejezés, ugyanis az első program, amit szeretnénk figyelmetekbe ajánlani, az az április 30-május 1-2. hétvégére tervezett Karma Kagyü Túlélőtúra.
Ez a túra a már megszokott, hagyományos túlélőtúra lesz, de ahogy megszoktátok, mindig kitalálunk valami újat. Ez a túra annyival lesz több, hogy a Magyarországon már több mint 20 éve működő Gyémánt Út Buddhista Közösség számára szervezzük, azonban bárki jöhet! Ez a közösség egy kedves, nyitott, vidám, világi emberekből álló társaság, nem hordanak sárga-piros ruhát, nem varázslók, nem különlegesek semmiben, egy dologban azonban közösek, és ez pedig a Buddhizmus, vagyis a Dharma gyakorlása.
A megszokott túlélőtúrás program változatlan, annyi plusz kerül bele, hogy az eligazítás előtt lesz egy kb. 20 perces előadás a nyugati Buddhizmusról, valamint a meditációról, amit utána kinek-kinek kedve szerint ki is lehet próbálni!
Remek társaság, Hamahama szervezés, jelentkezési határidő: április 15!