Dunaszekcső

dunaszekcso.jpg
Info: 7712. Dunaszekcső Dunaszekcsői Vendégvárók Egyesülete, Pappné Dobos Ildikó, 69/335-068, 20/336-59-83
telefon körzetszám: 69
irányítószám: 7712


Leírás:

Ott ahol a Duna méltóságosan hömpölygő hullámai sietve lépik át Baranya megye határát, hogy erős bástyafalat alkotva annak keleti mezsgyéjét képezzék, festői környezetben fekszik a 2000 éves település. Utcái szelíd dombok közé bújnak, kalapján szőlőtőkék sütkéreznek a napon, talpát a folyó hűs hullámai nyaldossák. A Várhegyről elénk táruló panoráma vetekszik a Dunakanyarral. Már az őskorban is éltek itt emberek. A rómaiak idején Lugionak hívták, a dunai Limes legfontosabb székhelye volt. A történelem viharai során végvárszerepet töltött be, később kereskedelmi és közlekedési csomópont lett. A dunai partszakasz a Duna-Dráva Nemzeti Park része, melynek különleges növény és állatvilága természeti ritkaságai különösen védettek. A löszfalba vájt pincesor érdekes látványt nyújt, melynek belsejében az eltérő klímának köszönhetően sok aranyérmes bor érlelődik. Természetesen Dunaszekcső is része a Fehérborútnak. Vendégszerető családok várják falusi turizmus keretében a pihenni és kikapcsolódni vágyókat minősített családi házaikban, illetve különálló nyaralóikban. Változatos szabadidős tevékenységekből, különböző szolgáltatásokból válogathatnak a vendégek.

Elhelyezkedés:közúton: Szekszárd - Bátaszék (56 út) - Dunaszekcső; Mohács (56 út) - Bár - DunaszekcsőHasznos információk:

Kulturális:

mozi: Mohács (14)
színház: Pécs (49)
kiállítás: Helyben, Falumúzeum, Halász Ferenc Emlékkiállítás (helyi régészeti leletek), Művelődési Ház és Könyvtár épületében képzőművészeti, népi kismesterségek kiállításai.

Városok:

Mohács (14), Szekszárd (26)

 

Megközelíthetőség:közúton: Szekszárd - Bátaszék (56 út) - Dunaszekcső; Mohács (56 út) - Bár - DunaszekcsőProgramok:

Kulturális programok:

- Dunaszekcsői Nyár rendezvénysorozat
- teleház: állandó internet és fax eléréshez
- régésztábor
- borkóstolás

Aktív programok:

- hajókirándulás
- régésztábor
- nyáron: Keremaringó Családi napközis tábor
- lovaglás

 

Térkép

i02050301.jpg
i02050304.jpg