A középkorban Feltarkan az egri püspökség birtoka volt, az 1261. évi birtokmegerősítő oklevél tanúsága szerint, ahola falu neve Oltarkan, illetve Feltarkan névalakban fordult elő. A XIV-XV. században két részből tevődött össze a település, Alsó- és Felsőtárkányból. A II. Miklós egri püspök által 1330-1335 között, az akkori Felsőtárkány területén, építet kolostorba kartauzi szerzetesek költöztek. 1526 után a törökök elpusztították a középkori Felsőtárkányt, amely többé sohasem népesült be. 1552-ben a középkori Alsótárkányt is lerombolták a törökök, de ez a településrész 1577-től újranépesült.1634-tol a XX. század közepéig az egyház tulajdonába került a falu.
1694-ben népes jobbágyfalu, és ez időben változott a neve véglegesen Felsőtárkányra.
1750 táján Barkóczy püspök megépíttette a Fourcontrasti kastélyt (Gonduzo nevű kastélyát) az általa Gyönyörvölgynek nevezett kastélykertben, majd a nezerénusok számára kolostort emeltetett. A kolostor romjai még ma is láthatóak a falu északi határában a Barát-réten.
A Felsőtárkányi-medence körül emelkedő hegygerinc legmagasabb pontja a Vár-hegy, ahol a régészek véleménye szerint már a késő bronzkortől kezdve erődítmény állt.
Különleges élményt nyújthat a muzeális értékű Felsőtárkányi Erdei Vasúton való utazás.
A település és környéke ideális lehetőséget nyújt a természetjáró, természetszerető embereknek, számos felfedeznivalót tartogat a vidéken kalandozóknak.
(Az információkat köszönjük Felsőtárkány Önkormányzatának)
Elhelyezkedés:közúton: Budapest - Kál - Kápolna - felsőtárkány; Eger - Felsőtárkány; Hasznos információk:
Kulturális:
mozi: Eger (6)
színház: szabadtéri helyben, Eger (6)
kiállítás: Eger (6)
Városok:
Eger (6)
Megközelíthetőség:közúton: Budapest - Kál - Kápolna - felsőtárkány; Eger - Felsőtárkány; Programok:
Kulturális programok:
- májusfaállítás
- szabadtéri színpad
Aktív programok:
- túrakerékpározás
- vadászat
- túrázás
- horgászat