Közel 1000 lakosával a Völgység egyik legszebb fekvésű községe. A környék már a római időkben is lakott volt. Egy 1554-ből származó írásos emlék már Egregy néven említi, amely az éger fanévre utal. A török uralom ideje alatt végig lakott település volt. Német lakói a XVII1. század végén, a XIX. század elején költöztek ide. A Kálvária-dombon áll a XVIII. században épült Mária-kegytemplom. (Magyaregregy határában játszódik Gárdonyi Géza Egri csillagok c. regényének nyitójelenete is, melynek színhelyét az 1882-es évben fedezte fel az író).
A földrajzi viszonyok nem igazán kedvezőek, igen hegyes, nehezen művelhető a területe, amelynek nagy része erdő.
A valamikori Arnold ház (egykori mészárszék és kocsma) épületében működik a falu könyvtára, kultúrháza, kiállító terme is, ahol a baranyai Völgység és a Mecsek falvainak néprajzi és helytörténeti kiállítása látható.
A falutól Komló irányába tábla jelzi az utat Máré várhoz, amely egy valamikori őrtorony helyén épült a XIII. században, gótikus stílusban. Karoly Róbert adományozta egy dicső vitézének jutalmul. A XVI. században reneszánsz stílusban újjáépítették. A török hódoltság idején a várat elfoglalták az oszmán csapatok az ütközet során a vár leégett. Mivel hadászatilag romjaiban is jelentős volt, a törökök később őrséget állomásoztattak benne. Ezután négyszáz éven át gazdátlanul állt. A már-már teljesen elpusztult várat az 1960-as években felújították. A munkálatok során szép, a reneszánsz korból származó maradványok kerültek elő. A hajdani lovagvár a megye egyik kedvelt kirándulóhelye. A várban állandó kiállítás látható a Keleti-Mecsek érdekességekben és ritkaságokban gazdag növény és állatvilágából.
Környezeti adottságai kitűnő kirándulási lehetőségeket biztosítanak a természetet és gyalogtúrákat kedvelők számára a Keleti-Mecsek hegyei közé.
A többségében katolikus vallású falu temploma egy 1859-ben épült fakápolna helyén áll. Akkortájt a szeptember 8-i kisasszonynapi búcsúra olyan sokan jöttek a faluba, hogy egy évtizeden belül, 1867-bon megépült az első kőtemplom. Az akkori kápolna képezi a jelenlegi templom hajóját. Az 1948-bon épített jelenlegi kegytemplom, s évről-évre sok zarándok keresi fel.
Hidegvizes strandfürdő működik nyaranta a falu határában, amelyet 1932-ben építettek a lakosság közadakozásából. Szomszédságában üzemel, hangulatos környezetben, a vár alatti völgyben a Máré csárda kempingezési lehetőséggel.
Elhelyezkedés:közúton: Szekszárd - Bonyhád - Nagymányok - Szászvár - Vékény - Kárász - Magyaregregy; Pécs - Hosszúhetény - Zobákpuszta - Magyaregregy; Komló - Zobákpuszta - Magyaregregy; vasúton: Budapest - Dombóvár - Kárász; Budapest - Szekszárd - Bátaszék - Szászvár - Kárász; Pécs - Dombóvár - Kárász Hasznos információk:
Kulturális:
mozi: Bonyhád (15 km), Komló (16 km), Pécs (30 km)
színház: Komló (16 km),Pécs (30 km)
kiállítás: helyben, Márévár
Városok:
Bonyhád (15 km), Komló (16 km), Pécs (30 km), Szekszárd (41)
Megközelíthetőség:közúton: Szekszárd - Bonyhád - Nagymányok - Szászvár - Vékény - Kárász - Magyaregregy; Pécs - Hosszúhetény - Zobákpuszta - Magyaregregy; Komló - Zobákpuszta - Magyaregregy; vasúton: Budapest - Dombóvár - Kárász; Budapest - Szekszárd - Bátaszék - Szászvár - Kárász; Pécs - Dombóvár - Kárász Programok:
Kulturális programok:
- népi mesterségek
- szövés, fonás
- Mezei Ottó fazekas műhelye, Kárász
Aktív programok:
- várlátogatás
- borospince látogatás
- túrakerékpározás
- vadászat
- kitűnő túrázási lehetőségek, a Keleti-Mecsek lábától