Püspökszentlászló

i03110429.JPG
Info: 7694. Püspökszentlászló Vass Adrienn, Mobil: (30) 526 94 94, Tel: (72) 490 108, e-mail: hetenyturizmus@t-online.hu
telefon körzetszám: 72
irányítószám: 7694


Leírás:

Püspökszentlászló középkori magyar falu, amely a török hódoltság alatt elnéptelenedett és csak az 1750-es évektől betelepülő német családoknak köszönheti létét. Ma közigazgatásilag nem önálló település, hanem Hosszúhetényhez tartozik.

A kicsiny település keletkezéséhez az a szájhagyomány fűződik, mely szerint Szent László királyunk nagyon szeretett a környéken vadászni. Egyik vadászata alatt nagy vihar kerekedett ami elöl egy barlangba keresett menedéket. A barlang helyén később az itt lakó remetéknek egy templomot épített. Az 1720-as években egy feljegyzés szerint állt itt egy ősi templomrom (Szent László tiszteltére) és egy fából épült remetelak. 1725-ben a pécsi minoriták kápolnát emeltek a romtemplom főlé melyre emléktáblát helyeztek.

A múlt század közepéig a település lassan növekedett, 1850-ben közel 160 lakosa volt. A falunak egyetlen utcája van, a "meredek" völgyfalaknak köszönhetően csak egyik oldalán állnak házak. A falu közepén kis harangtorony áll.

Vácz Jenő alapításával működik a faluban az Életrendezés háza, amit azzal a céllal működtetnek, hogy a gyönyörű természeti környezetben otthont adjon olyan programoknak amelyek elősegítik a fiatalok és felnőttek pozitív életszemléletének és kiegyensúlyozott tartalmas életvitelének kialakulását. Vácz atyának és több lelkes embernek köszönhetően a település házait megvásárólták, felújították és megint "régi" szépségükben tündökölnek.

Az utca végén található a püspökszentlászlói kastély, a Pécsi Püspöki Hivatal tulajdona és egészen 1997-ig egyházi szociális otthonként működött. Csodálatos építményt hatalmas ápolt arborétum veszi körül. Az épülettől 150m-re áll két kulcsosház a Bazsarózsa és a valamikori paplakból kialakított kulcsos, az utóbbi gondnokát a kastélyba lehet elérni.

A Keleti Mecsek Tájvédelmi körzetben található település, a kikapcsolódni és túrázni vágyók paradicsoma. A település külterületén nyílík a fokozottan védett bánáti bazsarózsa.

A turisták több kulcsosház és falusi szálláshely közül választhatnak, melyek egész évben vendégeket fogadnak.

 

 

Elhelyezkedés:közúton: Pécs (6) - Hosszúhetény - végig egyenesen a faluban, az utolsó 4 km rossz murvás út - Püspökszentlászló; Komló - Zobákpuszta - Hosszúhetény - Püspökszentlászló Hasznos információk:

Kulturális:

mozi: Hosszúhetény (4), Pécs (18)
színház: Pécs (18)
kiállítás: helyben a kastély (gondnok: Schumann Zoltán), Pécsváradi vár, Pusztabánya üveghuták

Városok:

Pécs (18), Pécsvárad (10)

 

Megközelíthetőség:közúton: Pécs (6) - Hosszúhetény - végig egyenesen a faluban, az utolsó 4 km rossz murvás út - Püspökszentlászló; Komló - Zobákpuszta - Hosszúhetény - Püspökszentlászló Programok:

Kulturális programok:

-nincs adat

Aktív programok:

- gyerektáborok
- kulcsosházak
- kiváló túrázási lehetőségek
- a közelben van a Mecsek legmagasabb csúcsa a Zengő

 

Térkép

i03110439.JPG
i03110445.JPG
i03110453.JPG
P1010209.JPG
P1010180.JPG