Szederkény

szederkeny.jpg
Info: 7751. Szederkény Polgármesteri hivatal, Kossuth u. 1., 06-69/354-154
telefon körzetszám: 69
irányítószám: 7751


Leírás:

Szolnok Péter földesúr birtokaként egy irat 1272-ben említi elsőnek Zederkyn alakban a település. A falu másik része Namya néven szintén 1272-ben bukkan fel az írásos emlékekben. A Szederkény elnevezést amúgy a szeder növényből eredeztetik: a hagyomány úgy tartja, hogy itt valamikor egész erdeje volt a földi szedernek, míg a Nyomja elnevezést szláv eredetűnek tudják. Az újkőkor korai és középső szakaszában a régészeti leletek szerint a dunántúli vonaldíszes kultúra, a rézkor késői szakaszában a badeni kultúra népe élt e területen. A bronzkorból származó leletekre is bukkantak, a római korból pedig a Mültheile-dűlőben lakott telep nyomait tárták fel. Szederkény 1320-ban Óvári Konrád unokái kezén volt, 1424-től a cikádori apátság birtoka. A török hódoltság előtt Török Bálint és Kerecseny László birtoka, a 17. században Nyomjával együtt gróf Zrínyi Ádám birtokai között szerepel. A falu a török hódoltság végére elnéptelenedett, 1720-tól aztán a Fulda környéki németeket kezdték ide telepíteni, s a múlt század közepéig szinte kizárólag német ajkúak lakták. A század második felében jelentek meg a magyarok és néhány horvát család. 1930-as feljegyzés szerint 630 német, 40 magyar, 8 horvát és szerb lakosa volt a falunak, a Nyomjával egyesült Szederkényben viszont 1970-ben 654 magyar, 977 német és 28 horvát lakos élt.

A település a Karasica-völgyében fekszik ideális mikroklímát kialakítva. A falu völgyét két oldalról határoló dombokon kitűnő szőlő terem, a település tagja a fehérborútnak. A dombokon a pincesorokban kedves borosgazdák és nyitott pincék várják az utazót.

A Pécs - Mohács főút kelet-nyugat irányba halad át a településen merőlegesen a völgyre. A környék ideális kerékpáros edzések táborok megtartására, alacsony forgalmú utakat találunk északi irányba, amelyeken egészen Pécsváradig, Mohácsig juthatunk.

A kulturális élet is vonzó lehet az idelátogatók számára, hiszen megrendezik minden évben a Szederkényi nyár elnevezésű programsorozatot melynek keretében élő koncertek, előadások szórakoztatják a vendégeket.

 

Elhelyezkedés:közúton: Pécs (57 úton) - Szederkény; Mohács (57 úton) - Szederkény; Pécsvárad - Erzsébet - Szellő - Máriakéménd - Szederkény Hasznos információk:

Kulturális:

mozi: Bóly (6), Pécs (21)
színház: Pécs (21)
kiállítás: Bóly (6), Pécs (21), Mohács (19), Máriakéménd (3), Pécsvárad (19)

Városok:

Pécs (21), Bóly (6), Mohács (19), Pécsvárad (19)

 

Megközelíthetőség:közúton: Pécs (57 úton) - Szederkény; Mohács (57 úton) - Szederkény; Pécsvárad - Erzsébet - Szellő - Máriakéménd - Szederkény Programok:

Kulturális programok:

- Szederkényi Nyár

Aktív programok:

- országúti kerékpározás
- lovaglás

 

Térkép