túra leírások‎ > ‎

Schneeberg - Rax

Gábor Kurucz, 2014. aug. 29. 13:01
Útvonal vázlat:

1. nap - turistaösvény (100%)
Schneeberg túra
szállás: Payerbach - autó

2. nap - turistaösvény (100%)
Weichtalhütte -
szállás: Payerbach - Tirolhof

Adatok:

táv: 24 km
menetidő: ~ 3 napLeírás:

Hónapok óta kiterítve fekszik a Rax-Schneeberg térkép szobám közepén. Szabad perceimben az interneten böngészem az oldalakat, nézegetem a fotókat. Esténként becsukom szemem, és ott is vagyok, látom magam előtt a már ismert tájat.

Aztán ...egyszercsak...megyüüüüünk... csütörtökön délután indulhatunk, derül ki kedden este. Szerdán még felhívom Ákost, aki túravezető, úgy ismeri a Raxot, mint a tenyerét; telefonon, térkép nélkül elmondja, milyen útvonalat válasszunk, egy-egy szakasz bejárása mennyi időt vesz igénybe, hol szálljunk meg, mindenféle okos tanáccsal ellát. Jaj, nagyon várom! Este csomagolás, sütés, bevásárlás. Csütörtökön még munka, de aztán 16 óra 37 perc, és útjára indul a gyönyör. Útközben megbeszéljük, hogy ha későn érünk ki, akkor az autóban alszunk, ami szinte biztos, mert hat óra az út; eldöntjük, hogy első nap Schneeberg, második nap Rax, fenn alszunk egy menedékházban, aztán harmadik nap letúrázunk, így időben hazaindulhatunk vasárnap este.

Este negyed nyolc van, megállunk vacsorázni, ami annyit tesz, hogy előkapjuk jól bejáratott vödröcskéinket, egy-egy vödör megteszi széknek, a harmadik pedig az asztal, és persze benne a sok-sok finomság. Rábafüzesnél lépjük át a határt, 21:21-kor érünk Fürstenfeldbe, ahol ráhajtunk az autópályára. A matricát még Magyarországon megvettük, 2.180,- Ft a 10 napos.Gloggnitznál hajtunk le a pályáról, éjjel háromnegyed 11-kor érünk Payerbach városkába, ahol a központban, magas sövénnyel kerített parkolóban megszállunk, beágyazunk. Fáradtak vagyunk, gyorsan elalszunk.

Reggel fél 7-kor felébredünk, süt a nap, csodaszép az idő, összeszedelőzködünk, és már indulunk is. Hová? Hát feladni az EuroLotto-t. Trafik nyitva, pár perc múlva megelégedetten jövünk ki, tuti nyerők vagyunk. Elindulunk a Schneeberg túrakiindulópontjához, de korog gyomrunk, meg kell állni. A Rax-felvonó állomása után egy klasz kis parkolóban, a Schwarza patak mellett megállunk. Beszaladok a bokorba pisilni, jaaaaaaaaj, egy kígyó vagy sikló, vagy nem tudom micsoda, megállt bennem a vér, pisilni sem kell, állok mozdulatlanul, míg a drága továbbmegy. Leszaladok a patakpartra, és inkább az úton végzem dolgomat. Ezentúl csak úton pisilok, az biztos! Fincsi törökös kávé, süti, áfonyalekvár, kolbi, kenyér, paprika, jól élünk...bekajázunk, mert ki tudja, mit és mikor újra. Negyed 9-kor átöltözve, becsomagolva a Weichtalhütte parkolójában faggatom az idegent, vajon honnan indul a Weichtalkamm túraút. Nem nehéz, és nagyon szép - mondja. A menedékház mellett, hatalmas kifeszített ponyva jelzi. 547 méter tengerszint feletti magasságról indulunk. A hüttét majd inkább visszafelé nézzük meg, ne veszítsünk időt. Elindulunk az ösvényen, elágazik, balra keskeny, jobbra széles út vezet. A keskeny utat választjuk, tudjuk Ákostól, hogy Rám-szakadék-szerű az útvonal, csak ez lehet a jó. A térkép pontozottan jelzi az útvonalat, ami klettersteig-et jelent, vasalt utat, de ez a szakasz könnyen járható, minden felszerelés nélkül.
Hamarosan egy meredek sziklafalon - melyen mászók gyakorolhatnak - megtaláljuk a jelzést, piros sáv. Kiszáradt patakmederben haladunk, hatalmas kövek, víz által lehordott fatörzsek között. Meleg van. Aztán beszűkül a kanyon, meredek sziklafalak között járunk, sőt néhol olyan szűk, hogy oldalra nyújtott karral elérem a sziklát. Létrák, láncok segítik a haladást a meredek részeken, van olyan létra, mely 28 fokból áll, azért mind nem számolom meg. Érdekes lehet, ha víz is van a szurdokban. Igy is nagyon teccik, csodaszép!?
Jó másfél óra alatt járjuk meg a Weichtalkamm-ot, 10 óra 10 perckor érünk az elágazáskor, ameddig visszafelé is jövünk, akkor majd itt ágazik el utunk. Ahogy felfelé nézünk, még látjuk, hogy nem kevés szint vár ránk, pedig már azt hittük....hogy a létrák...és miegymás...na....haladjunk. Azt hiszem, juharerdős, mindenesetre lombos erdőn gyalogolunk, tehát nem járunk még magasan.

20 perc múlva érjük el a Kienthalerhüttét, 1380 métermagasan, nagyon szépen rendben tartott, de sajnos zárva van. Csak szombaton és vasárnap van nyitva. Sehol senki rajtunk kívül. (Nem értem, miért nem kaptunk szállást a Weichtal menedékházban, hiszen egy túrázóval sem találkozunk.) A szint felét tettük meg, és már két órája jövünk....háááát. Kár, hogy párás az idő, de így is csodálatos a kilátás, látni a Raxot, keressük, találgatjuk a holnapi útvonalat. Rövid, 10 perc pihenő, hátizsák csere, kímélni kell kicsit sherpámat, aztán indulunk tovább, ki tudja, mi vár még ránk. Ahogy haladunk felfelé, egyre inkább fenyőerdők közt vezet az út, aztán végre megjelennek a törpefenyők. Szépen elterülnek, nagyon-nagyon szép. Aztán lassan elfogynak a törpefenyők is, és meglátjuk a csúcsot...igencsak messze van még. Jaj, dolszan-dolszan elő a fényképezőt, zerge, kecske, valami! Asztaaaa! Kettő zerge, felfigyelnek ránk, gyors fotózás, aztán elfutnak a sűrű fenyvesbe. Tovább megyünk az alaposan jelzett sziklás vízmosáson, de könnyebb mellette, ahol puha, sűrű a növényzet, nem tudom, mi ez. Messze egy egész csapat zerge, de hoppá, itt is van egy, egyedül, itt nem messze, hú, de jó! Kattintunk...békésen legelészik....óvatosan közelítjük...nagyon jó...fantasztikus érzés....felnéz, ránk éz...megállunk...tovább legelészik...közelítünk.... már csak 10 méterre állunk tőle, nem zavarja, hogy ott vagyunk.

Csodaszép! Mennünk kell tovább, mert a csúcskereszt már hívogat minket. 11-kor érünk fel. Hatalmas a szél, szinte bele kell dőlni, különben elvisz, magával ránt. Hochschneeberg. Klosterwappen. 2076 méter. Fantasztikus! 4 órán keresztül csak meredeken felfelé. Nagyon jó! Körbejárjuk a csúcsot, még mindig párás a levegő, de csodálatos. Fázunk, ezért elindulunk visszafelé, ugyanazon az útvonalon. Szélárnyékba érve elővesszük a csúcskekszet - a csoki az autóban maradt - megebédelünk, nagyon jól esik, élvezzük a kilátást. Visszafelé nem találkozunk zergénkkel, virágokat fotózunk, most már tudjuk, hogy biztosan leérünk sötétedésig. Szembejön két lányka, angolul kérdezősködnek, aztán mutogatva megértjük egymást, kérdezik, hogy van-e fenn a csúcson ház. Van, csak 500 méterrel odébb. Megnyugodnak, de már alig bírják, pár lépésenként megállnak. Jót nevetünk, bezzeg mi....nagyon erősek vagyunk! 3 negyed 2-re érünk vissza a már jól ismert úton a Kienthalerhütte-hez. Utánunk érkezik pár emberke, de ők ekkor jönnek felfelé, alig bírják, szuszognak, érdekes, hát mi tőlük is jobban bírtuk, pedig mennyivel fiatalabbak nálunk.? Pihi, aztán újra pihi, de már kettő órakor a Jakobs forrásnál. Finom a vize, nem lett bajunk tőle. Innen pár perc a kereszteződés, ami a Fred. Mayer Weg-en visz le a menedékházhoz. Ez egy széles, murvás út, furcsa, akár autóval is lehet közlekedni rajta. Kb. fél km múlva tábla jelzi, balra fordulunk, és erdei ösvényen, hol fenyvesek, hol juharfák között 3 negyed 4-kor érünk le a menedékházhoz.
Ha van túrabotod, lefelé különösen jó szolgálatot tesz. Csepereg az eső. Beszaladunk a menedékházba. 4 óra fel, 3 óra le. Elfáradtunk. Sör, narancslé. Nézzük a szállásárakat, tanakodunk. Aztán rendelünk levest. Érdekes, de jól esik. Az egyik tányérban két szalonnás zsemlegombócka, a másikban lepényszerű valami, a néni szerint sajtos. Nem jó. A szalonnás igen, felezünk. Ma is megkérdezem, van-e hely a kétágyas szobában. Nincsen. De szerinte nagyon aranyos a lager, ott van hely. Megnézem...hát nekem nem aranyos...inkább az autó. Azaz, jó lett volna, ha nem lenne autó, amit már jól kitapasztaltunk az elmúlt éjjel. 18 euro/fő a kétágyas szoba, és 15 euro/fő a lager. Egy helységben 20 ágy - volt, amelyiken már aludtak - abból nyílik a másik helység, ahol szintén egy 20 fős csoport foglalt szállást. Hát ne! Igen ám, de nem ártana fürödni, mosakodni, ha nem lesz más, marad este sötétben a patak. Korán van még, visszamegyünk Payerbachba egy kis városnézésre. Séta közben meg-megkérdezem az útba eső szállásokat. Hú! 36 euro/fő/éj. Tábla. Nyíl: Alpenhof, Tirolhof.Megnézzük. Fenn a hegyen, szép helyen, Alpenhof tele, Tirolhofüres. Jön Rumcájsz, megalkuszunk, 35 euro kettőnknek a szállás reggeli nélkül. Úgy néz ki, rajtunk kívül senki sincs itt. Kívülről szép az épület, de belülről fura szag. Húha...mire fizettünk? Aztán a szoba. Na, mindegy, este 6 óra van, legalább fürödhetünk. Hihi: tiszta, szinte új az ágynemű, szellőztetés után nem is rossz, de a zuhanyzó...ilyent még nem láttam...a szoba sarkában egy lemezdoboz, egy zuhanykabin beállítva. Nagyon jól esik a forró víz. Páncélosból megvacsorázunk, besötétítünk, és reggel fél 8-ig meg sem mozdulunk, alszunk, mint a bunda. (Pedig szállásadónknak azt mondtuk, hogy 7-kor már elhagyjuk a szobát.)

Felkelünk, azaz csak óvatosan....mi ez?...nem bírunk...hát izomláz. Mégsem vagyunk olyan kemények?? Megreggelizünk, összecsomagolunk, és már indulunk is. Most látjuk, hogy nem voltunk egyedül a szállodában, áll még 4 autó a parkolóban. Visszamegyünk a Weichtalhüttéhez, sőt még kicsit tovább is, mert ott a mai rajtunk. 9 óra 9 perc lesz, mire két napi csomagunkat összekészítve, útra készen állunk a Rax lábánál, aWachthüttelkamm bejáratánál. Ez a turistaút is pontozottan jelölt a térképen, de tegnap a felszolgálóhölgy azt mondta, hogy a Rax egyik legkönnyebb klettersteig-je ez a rész, felszerelés nélkül járható.

Megpróbáljuk. Alig megyünk felfelé tán 50 métert, eszünkbe jut, hogy nem zártuk be az autót a nagy izgalomban. Kedvesem visszamegy, én pedig nézem addig a tájat, még szerencse, ugyanis folytattuk volna utunkat a kijárt részen, de a jelzés nem arra visz. 5 métert kellett visszamennem. Baktatunk jó meredeken, most már a helyes úton. Egyszer csak lánc, aztán létra, lánc, létra, létra, még hosszabb létra, fantasztikus jó, nevetünk, nagyon élvezzük, ide még egyszer vissza kell jönni, ez nagyon jó. Távolságban alig haladunk, viszont felfelé nagyon sokat, hatalmas szintet mászunk meg. Itt egy kis állat, szalamandra féle. Szegény, meg van fagyva, nem mozdul.
Az ösvény mellett meredek szakadék tátong, szinte alattunk látjuk az országutat, a Schwarza patakot, és a Weichtalhüttét, mellettünk feketefenyőkkel tarkított, szürke sziklafal. Ezt nem lehet leírni, micsoda érzés! Ahogy egyre feljebb érünk, sűrűsödnek a felhők, szitál a köd, pára, hűvösebb lett. 11 óra van. Eltűntek az emelkedők. Lehet, hogy felértünk? Hamar rájövünk, hogy mégsem, csak az izgalmas résznek lett vége, a szintemelkedés folytatódik. Hosszan-nagyon hosszan.
Megjelennek a törpefenyők, sűrű már a köd. Végre meglátjuk a fatáblát, melyen a turistautakat jelölik. Gyorsan eldöntjük, hogy megnézzük az Ottoházat. Nem látunk, talán még sűrűbb a köd. 11-re érünk a házhoz, 1644 méter magasan áll. Alig vesszük észre, pedig jókora épület. Bemegyünk, azaz mennénk, tele van, nem férünk be. Megpróbálkozunk egy oldalsó bejáraton, ott sikerül. Nagyon sokan vannak, fincsi illatok, nincs hely. Beszélgetünk, mi légyen, ránk köszönnek, magyarul. Szóba elegyedünk a fiatalokkal, ők már harmadszor járnak itt, de még sosem látták a csúcsot, mert mindig kedvezőtlen volt az időjárás. Elszomorodunk, mit tegyünk? Mivel holnapra is ilyen időt mond, felesleges a hegyen maradni, nem látunk semmit, nem élvezhető.
Visszaindulunk a kiszemelt úton, de csak a Höllental Aussichtigjutunk. Micsoda látvány! Kinézünk a kilátón, és csak tejfölt látunk. Alattunk, felettünk, mindenfelé. Nem találjuk a továbbvezető utat, visszafordulunk. Nincs mese, le kell menni afelvonóval. Baktatunk az úton, utolér minket egy csapat, kérdezem tőlük, hogy a felvonó felé vezet-e az út. A bunkó férfi morog a bajsza alatt, de egy nő normálisan válaszol, igen, jó felé megyünk. A kettő órás menettel megyünk le, ez kettőnknek 17 euro ?.
Pillanatok alatt leérünk. Igen ám, de autónk jó messze van innen. Megnézzük a buszmegállót, este 6-kor megy arrafelé busz. Nem marad más, stoppolunk. Bunkóka is arra gyalogol két társával, ők is stoppra várnak. Úgy teszünk, mintha pakolnánk, lassabban megyünk, mintha fáradtak lennél, így megelőznek minket. Ááá, jön egy autó, szinte azonnal, stop, megáll, beszállunk, elhaladunk bunkóék mellett, vígan intünk. Nesze...kellett neked csúnyán bánni velünk?, a rafinált magyarral! Taxisaink is túrázók, jó fejek, kiszálláskor megkínálom őket keksszel, kezet nyújtanak, érdekes.

Megérkezünk autónkhoz, még egyszer visszanézünk a teljesített útra, aztán szomorúan elindulunk hazafelé. Nem érdemes maradni, elmegyünk Velencére evezős versenyre.Fürstenfeldben Kürbisfest. Ezt meg kell nézni! Tökfesztivál, mindenféle fajta, szín keveredik, tökmagolaj, tökleves, töksör, töklekvár, tök ilyen, tök olyan, gyerekeknek tökfaragó verseny, nekem egy egész tök, ugyanis héj nélküli tökmagról van szó. Fantasztikus a hangulat, minden a tök körül forog. A főtéren a szökőkút is márvány tök. Búcsúzásként vacsora gyanánt nem tököt eszünk, hanem benyomunk egy kebapot, fincsi. Számolgatunk az úton, ha azonnal Velencére megyünk, túl hamar odaérünk. Azt már nem, ott csak aludni lehet. Bemegyünk még Veszprémbe. Igen!

Este 8-ra érünk oda, már sötét van. A Vár szépen kivilágítva, körbesétáljuk a várbelsőt, rend, tisztaság mindenfelé, kockaköves utcájával nagyon hangulatos, jó itt lenni. Mivel a várban mégsem aludhatunk, irány Velence. Este 10 óra, nyugovóra térünk.
Comments