Lényegében Szentgotthárdig, első napunk végállomásáig nem sok érdemi történt. Több órás vonatozás Szombathelyig. Ott bicaj lepakol, másik vonatra felpakol. Majd megint vonatozás a végállomásig. Már útközben feltűnt mindenkinek, hogy a táj dimbes-dombos, a mezőgazdasági területek sokkal zöldebbek, mint felénk. Könyvből vett hatalmas tudásomat fitogtatva... az "Őrség hazánk egyik legcsapadékosabb területe. Normális időjárási viszonyokat feltételezve itt kétszer annyi csapadék hullik éves szinten, mint az Alföld szárazabb részein." Így már érthető a növényvilág szemet gyönyörködtetően zöld üdesége.
Közel 7 órai vonatozást követően megérkeztünk Szentgotthárdra. Majd megkerestük az állomáshoz közel eső szállásunkat, ami egy magánszállás volt. Olcsó, tiszta, az igényeinket nagyjából kielégítő felszereltséggel. Nekünk Andival kifejezetten megfelelt, mivel az épület másik részében kaptunk szobát, saját fürdővel. Lemálházás, kipakolás, felfrissülést követően megbeszéltünk egy időpontot a találkozásra, hogy közösen bemenjünk a városba ebédelni, illetve a nevezetességeket megtekinteni. Mindenki éhes lehetett, mivel a megbeszélt időpont előtt az udvaron toporogtunk. A városba besétálva kinéztünk egy kis kajáldát, ahol étvágyunkat csillapíthatjuk.

Itt csak egy gondolat ütött szeget a fejünkben. A vendéglőben közölték, hogy van menü, de csak osztrák menü: dupla árért. Na kérem, most nyaralunk! Ilyenkor az ember nem igazán a pénztárcáját nézi. Ha kell, kifizetem a drágább kaját is, ha az épp a fogamra való. De miért tesznek különbséget a "csóró magyar", és "az nagy" Osztrák sógor között? Nem lenne jobb egy kompromisszumos megoldás? Legyen A és B menü? Az érintett legyen magyar, vagy osztrák, majd eldönti mit is akar. Mindegy a kaja ennek ellenére finom volt. Három fogás, ami még nekem is elég volt.

Ezt követően a legnagyobb melegben megtekintettük Szentgotthárd nevezetességeit, illetve múzeumait. Az összeírt látnivalókból mindent sikerült megnéznünk. Nagyon szép kis település Szentgotthárd. Emlékeztet a sógorok városkáira. Rendezett, tiszta, virágos, nyugodt kis város benyomását keltette. Ami nekem tetszett a Cisztercita apátság és templom, a Magtártemplom, ami most Színház, a Pável Ágoston Helytörténeti és Nemzetiségi Múzeum. A múzeumban bepillantást nyerhettünk az Őrségre jellemző fazekasmesterség alapjaiba, illetve a volt kaszagyár emlékékét őrző kiállításba. Elsétáltunk még a Rába hídhoz, ahol kivételesen nem kaptunk ízelítőt a szomszédjaink által elkövetett környezetszennyezésből: nem habzott a beleeresztett vegyi anyagoktól. A hídról látható volt a Rába és a Lapincs patak összefolyása. Pár fotó után visszamentünk szállásunkra, és megbeszéltük, hogy az esti "lehűlést" követően kikerekezünk a szomszéd teleülés határában elterülő Hársas-tóhoz.
A tó megtekintését teljes létszámban támogató csapatunk gyülekezése után kényelmes, nézelődős tempóban kikerekeztünk a kb. 9 km-re található tóhoz. Már útközben, Máriaújfaluban, megláttuk az Őrség egyik nevezetességét szolgáltató faharanglábat. A horgászatra is alkalmas tóhoz kiérve letáboroztunk a faluhoz közelebb eső végénél. A tó nyugati oldala fenyvesekkel borított, a vize patyolat tiszta, a kék égboltot visszatükrözve szintén kéknek tűnt. Páran fürdésre vágytak, páran csak csodálták az érintetlennek tűnő szép környezetet, illetve fotóztak. Végül is csak egy fő próbálta ki a Hársas-tó hűsítő vizét. Kisebb pihenő után átkerekeztünk a tó másik végébe. Itt már éreztette magát a civilizáció: büfé, lángos, sör. Miután kellően feltöltődtünk, beteltünk a látvánnyal és a büfé adta lehetőségekkel, elindultunk a helyiek által ajánlott másik útvonalon vissza. Elmondásuk alapján csak egy kis dombon kell feltekernünk. Már volt több esetben szerencsém a helybeliek által elmondott dombokkal, távolságokkal megismerkedni. "Nincs messze... ide kb. 800-1.200 méter." Miután megdupláztuk az 1.200-at, már valóban ott is voltunk. Szóval a kis domb elég erős emelkedővé fajult. Itt már többen átmenetek toló üzemmódba. Páran kitekertünk az útelágazásig. Azt követően, hogy beazonosítottuk, hol is vagyunk: láttuk, hogy a másnapra tervezett útvonalra értünk rá, ami elég (nagyon!!!) meredeknek, és hosszúnak tűnik. Miután ezt konstatáltuk, lassan a többiek is utolértek minket. Míg várakoztunk felmerült bennünk, hogy ne vegyük el a kedvüket: ne mondjuk meg nekik, hogy holnap ezt a "kis dombot" ismét meg kell mászni. De én nem lettem volna tisztességes, ha ezt nem mondom el. (Vagy lehet, hogy egy utálatos kis ördög mondatta el ezt velem? Lehet:). Miután a többiek is kifújták magukat elmondtam a jó hírt. Holnap itt folytatjuk! jót nevettek. Azt látni kellett volna, amikor már hihetővé vált a mondanivalóm!!! Na azért csak lecsillapodtak a kedélyek... és most már lefelé gurulva a lejtőn visszaindultunk szállásunkra. Útközben még megálltunk a Máriaújfalui haranglábnál pár fotó erejéig. A szálásra érve megbeszéltük a másnapi indulás időpontját és elbúcsúztunk egymástól. Tisztálkodás után nem kellet altatni bennünket, köszönhető ez a mai nap kora hajnali kelésének.

Napi táv: 19, 18 km.

Folyt. köv.