Helyszínek:
Bogács (Bogácsi-tó)
Felsőtárkány (Oldalvölgyi-tó)
Varbó (Varbói-tó)
Tudvalévő, hogy a kétéltűek szaporodásához vízre van szükség, de a telelőhelyeket és a szaporodáshoz szükséges vizeket sokszor műutak szelik ketté. Tehát ahhoz, hogy a kis kétéltű barátaink eljussanak a „nászágyig”, halálmegvető bátorságot kell tanúsítaniuk. Annak érdekében, hogy békák ezrei ne a kocsik kerekei alatt végezzék, útburkolati díszként, szükségük van az emberi segítségre. Ez egyrészt terelők kihelyezését ill. a békák kézzel történő összegyűjtését, „mentését” jelenti, vagy jobb esetben (ahol pénz van rá) a segítség, békaátjárók, stabil terelőrendszer megépítését jelenti.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén már tervbe van véve ilyen átjárók építése, de azok elkészültéig egyelőre marad a kézzel történő mentés.
Az igazgatóság munkatársai már 2003 óta szerveznek békamentést, önkéntes segítők bevonásával.
A mentés úgy történik, hogy az önkéntesek folyamatosan figyelik a kritikus útszakaszokat, és az azok közelébe került békákat összegyűjtik, majd elszállítják szaporodóhelyükre, egy közeli tóhoz. Munkájukat ideiglenes, nádfonatból készült ,ún. terelőfalak könnyítik meg.
Ehhez az önkéntes tevékenységhez várjuk természetet védő és szerető emberek jelentkezését.
Helyszínek:
Bogács (Bogácsi-tó)
Felsőtárkány (Oldalvölgyi-tó)
Varbó (Varbói-tó)
Bővebb felvilágosítás:
BNPI Közönségszolgálati Osztály
Erdei Nikoletta (36) 411 851 /128-as mellék