Zobákpuszta - Püspökszentlászló - Stein-malom - Ófalu - Vár-hegy - Dögkút-tető - Pusztabánya - Zobákpuszta

táv: 50.5 km.
menetidő: 9.50 h.
teljesítve: 2004.05.01.

táv: 50.5 km.
menetidő: 9.50 h.
teljesítve: 2004.05.01.

A nagy múltra visszatekintő túra ismételten Zobákpusztáról indult, az időjárás előrejelzés szerint eső és borult szomorú idő volt várható az idei május 1.-én.
A rajt 6-8 óra között volt nyitva a hosszú táv szerelmeseinek, ezért mi a középutat a 6.45 választottuk, amit túratársaink kitoltak 7.20-ra. A várakozás perceit mindenesetre vidáman nézelődéssel töltöttük (megfigyelve az emberek parkolási szokásait).

Rajt után egy darabig együtt haladtunk, aztán a rövidtávosokat magunk mögött hagyva elég jó tempóba, érkezünk Püspökszentlászlóra, majd töretlen sebességgel a Réka-kunyhóhoz (végig a K négyzeten), a frissen zöldellő erdő ebben az évszakban a kis aljnövényzettel, bámulatos.
A túra következő szakasza a Réka-völgybe vezetett (P+), ami számunkra külön öröm volt, hiszen imádjuk a vizet, és az itt van bőven. A völgy a enyhén megduzzadt patak miatt kissé nehezen járható, csodaszép élővilága azonban elfelejteti a nehézségeket. Rengeteg patakátkelés (szárazon megúsztuk szerencsére) és vizenyős terület ellenére robogtunk tovább, a lendületünk azonban csak Stein-malomig tartott. Innen ugyanis a kéken kellett felmenni egészen a 6-os útig, majd onnan az Apátvarasd-kültelekhez vezető betonúton található sorompóig. A turistaút először enyhén, majd meredeken emelkedik, 2 km-en 200 métert, ami elsőre nem sok de menetelve nagyon hosszú.

Az emelkedőn bár lassultunk sok sporttársunk mellett haladtunk el, és persze ketten minket is megelőztek. A 6-os úttól a sorompóig vezető szakasz amellett, hogy kellemes lehet bringával sok jóval nem kecsegtettet, monoton majd 2 km-es betonút (láb és cipőkoptató), ami rövidesen be is bizonyosodott.
Az sorompónál lévő pontot elhagyva Ófaluig szalagozott szakaszon kellett volna haladnunk, mi azonban elbeszélgetve, kocogva lefutottunk a szalagozásról (a túra egyetlen negatívuma, az alig látható és gyér szalagozás).
A kellemes erdei utak a jó levegő, a szép erdő feledtette a hibáinkat és elkeveredett turistatársakra találva együtt kerestük meg Ófalut (természetesen semmilyen térkép nem volt nálunk megint), szerintünk kissé rövidítve a szakaszt.

Ófalusi kocsmából, egyenesen a lényegre térve, nekiveselkedtük, hogy rövid betonos szakasz után felkapaszkodjunk a gerincre, követve az útvonalat (P). A Mecseknádasdig tartó úton a szép kilátáson, meleg makadám úton, két terepjárón (vagy valami olyasmi), szőlő ültetvények elhagyásán kívül, semmilyen érdekesség nem történt, kivéve, hogy egy kissé lelassultunk.

Mecseknádasdra beérkezve a rendezők instrukciói alapján, először a várhegyre (kemény 70 m szintkülönbség), majd az egyik vendéglátóipari egységbe tértünk be. Kisebb kupaktanács és az elhagyott kemény utak bokánkra gyakorolt hatása miatt az Óbányára vezető szakaszon nem mentünk fel a hegyre, a könnyebb utat választva a völgybe értük el a falut.
Az Óbánya - Kisújbánya közti szakasz (K) a Mecsek egyik legszebb ha nem a legszebb völgye, évente többször ellátogatunk ide, de tavasszal a legszebb, javaslom mindenkinek.
A völgybe, a hűvöst és a hideg patakot kihasználva kissé lehűtöttük fotóműveinket, majd a kisújbányai pontot elhagyva, ismételten betonon (K, Z, K háromszög) felkaptatunk a hegyre, majd le. A fel és le ritmusos váltakozása után, az erdőben haladva majd a betonútra térve elértük az utolsó pontot, Pusztabányát. Kisebb majálisozó sereggel találkoztunk a pontnál, akik furcsán nézve fáradt tekintetünkre bennünk is kételyt ébresztettek, normális-e az az ember, aki a természetbe való kikapcsolódás helyett lehajtja magát 50 km-en, teljesen kipurcanva.

A gondolatokon továbblépve, indultunk még egyszer neki az útnak, ami a szépsége mellett külön melegséggel töltött el, hiszen ez volt az utolsó szakasz (K, S+). A célban konstatáltuk a nem éppen remek menetidőnket (9.50h), de ez mit sem számit, idén teljesítettük a távot és ez a lényeg. Jól éreztük magunkat, a célba hallgatva társaink beszámolóját a rövidtávról, ők is jól érezték magukat, érdemes elfáradni (a célban kisebb megjegyzéseket tettünk egymás mozgására, ami ekkor egy furcsa tojásokon lépkedő pantomimesre emlékeztetett, és jót beszélgettünk).
Szerencsénkre az időjósok ígérete sem jött be a túra útvonalán, olyannyira nem, hogy szépen vörösre égtünk mint a rákok a nagy napsütésben.