Mohács - Gyula  - Kisjenő - Borosjenő - Halmágycsúcs - Vasaskőfalva

2008.07.05 - 12.

2008.07.05, szombat. Reggel 5-kor felkelek, rántott húsit, rizst készítek, jó lesz egész napra egy kis barackkal. Útitársam még aludhat, mégiscsak ő fog vezetni. A hatos komppal indulunk Mohácsról. Gyulánál lépjük át a határt, majd Kisjenő, Borosjenő, Halmágycsúcs, Vasaskőfalva az útvonal.
Romániában útépítések lassítják haladásunkat, felvigyázó őrnek édesalmát adunk.
Fél 12-kor Halmágycsúcs/Virfurile település szélén megállunk ebédelni. Nem étteremben, saját elemózsiánkat fogyasztjuk.
Innen már nincs messze úti célunk. Azaz csak azt gondoltuk, mert a térkép ugyan nemzetközi főútvonalat jelez, de emelkedős, kanyargós az út, hosszú a kocsisor, nem lehet előzni.
1-kor érünk Pádis fennsík aljába, Pietroasa, azaz Vasaskőfalva faluba, ahol jobbra kell fordulni a falu elején, a híd előtt. Itt folyik a Köves Kőrös, szép színű kövek között. A fennsíkra egy óra alatt érünk fel autóval. Rossz minőségű köves úton csak 20-30-al megyünk. Felérve elágazik az út. Balra vezet a pádisi sátrazóhely felé, jobbra van a Ponor/Glavoj rét. Jobbra megyünk pár száz métert, mert túrázni indulunk. Egy vízmosásos úton indul a sárga függőleges sáv jelzés, visszafelé a piroson egy másik útvonalon, így egy kört ír le, erre van még ma időnk. A gyönyörű réten szamócát legelünk, aztán beérünk az erdőbe. Hamar megtaláljuk a Fekete tavat, Taul Negru, ami egy picike, 14 méter átmérőjű tó, és tényleg fekete a színe.
A leírások, térkép alapján van itt valahol egy jégbarlang. Találunk egy üreget, próbálunk bemenni, de keskeny, nincs benne jég, csak hó. Elemlámpát vigyél magaddal mindenképpen, mert errefelé nem kiépített barlangokat találsz! Továbbmegyünk, meg is találunk egy nagyobb üreget, ez a Bársza jégbarlang. Csúszós lejtőn lemegyünk, majd egy hosszú lejtős jégnyelv vezet a barlangba, próbálunk beereszkedni, nincs kapaszkodó, nincs fogás a barlang falán, csúszik a jég, szegény Tibi elesik - lámpát fogni, körömmel a sziklába kapaszkodni, nem egyszerű feladat a sima jégen. A térkép leírása szerint 200 méter járható a barlangban, de ezután inkább nem vállaljuk, nehogy valami üregbe csússzunk. Szó szerint kikecmergünk, majd vadregényes erdőben, hatalmas páfrányok között halad az ösvény.
Az Fekete barlang kettős bejáratainál magyar fiúkkal találkozunk. Szokásos kérdések – honnan jöttetek, mit láttatok már, milyen volt? A barlangok elé hatalmas fehér kőtömböket zúdítottak az égiek, gyönyörű. Nem próbálunk meg bemenni, csak belesni, mert a térkép szerint csak felszerelt barlangászok által járható. Elérünk egy négyes kereszteződéshez, ahol egy régi, de tökéletes tábla jelzi az utakat. A térkép szerint a piros sáv jelzésen érünk vissza autónkhoz. Csakhogy elfogy a jel, próbáljuk az irányt tartani, de ááá, vissza kell fordulni, hatalmas dzsumbuj, nincs út sem már. Kicsit elszomorodunk, reméljük, nem ez lesz a jellemző túráink során. Lemegyünk a Glavoj rétre, gyönyörű, egy patakocska a rét közepén, birkanyáj, mesébe illő a hangulat. A köves úton, emelkedőn autónk felé indulunk. Jön egy magyar autó, lestoppoljuk, idősebb házaspár, kikérdezzük őket, ők is minket. Lenn laknak a faluban, mindennap feljönnek autóval, borzasztó lehet ezen az úton naponta két órát autózni.
Negyed 6-ra érünk autónkhoz, eszünk pár falatot, legurulunk rétre, itt töltjük az éjszakát. Tele a rét táborozókkal, magyarokkal, csehekkel, románokkal, ez utóbbiak nagyon hangosak, bömböltetik az autók rádióit. Alig találunk megfelelő helyet sátrainknak, nem megyünk a patak partra, nagy a tömeg, az út mellett állítjuk fel sátrunkat. Fél 8-kor szunya.
Vasárnap. 6-kor ébresztő. Barna kenyér, sonka, paradicsom, paprika, uborka, kávé, tea, jó, nem? A birkanyáj harmatos füvet reggelizik. Fél 8-kor indulunk mai túránkra. Süt a nap, de nincs meleg, buja zöld minden. A kék kör jelzésen jutunk Csodavár kilátójába (8 óra). Függőleges mészkőfalak, tele fenyővel, hatalmas szakadék szélén a fatörzsekből készített roskadozó kilátó. Levetkőzünk, meleg van már, párás a levegő. Átmegyünk a másik kilátóhoz, itt látni a barlangszájat, ami a két dolina között vezet át. Lenn a mélyben az ösvényen egy túrázó, durva lenézni.
Olyan, mintha a világ végén járnánk, és mégis pompás táblák jelzik a fontosabb kereszteződésekben a látnivalók irányát, a követendő jelzések színét, formáját, ráadásul időmegjelöléssel. Tapasztalataink alapján ezek az idők kényelmes túrával tarthatók.
A sárga körön folytatjuk utunkat végig erdőben. Jobbra mély lyuk tátong, ez a Porcika jégzsomboly (9 óra) alján jég, próbálunk helyezkedni, helyet keresni, hogy minél jobban lelássunk, de csak óvatosan, nehogy belecsússzunk.
Az erdő sűrűjében turbánliliom ékeskedik narancssárga virágával.
Balra tartunk a sárga kettős kör jelzésen, le a meredek lejtőn, a Galbina kitöréséhez (10 óra). Forrása kis tó, zöldeskék, 5-6 m átmérőjű, a szikla tövében, nem olyan, mintha forrás lenne, inkább békés kis tengerszemre hasonlít. A forrás felett a sziklafalon láncba kapaszkodva jutunk a túloldalra. Magasról csodálhatjuk a forrást, és az utána alázúduló vízesést. Hatalmas mohás között kanyarog tovább a Galbina, majd újabb vízesés, aztán megint lánc segíti a haladást  a meredek oldalban, fel-le, rossz lehet itt esőben túrázni. Hirtelen hatalmas robajjal eltűnik a patak a barlangban. Kicsit később az Eminenciás vízesésben tör ki újra. Fenséges!
Itt lemegyünk a patak mederbe. Most mi legyen? Vastag acélsodrony van magasan a sziklában, nem tudom a lábamat hová tenni. Mivel szerencsére alacsony a vízállás, én inkább a mederben ugrálok, mászok a mohás köveken. Szárazon megúszom. Nagyon meredek emelkedőn jutunk egy kis sziklaátjárón a túloldalra, karral is kell segíteni, hogy egyáltalán fel tudjunk menni. Aszta, és most hogyan tovább? A meder tele vízzel, a sziklában magasan acélsodrony, lenn lánc, amire léphetünk. De ha a láncra lépek, nem érem el a sodronyt. Húha. Kitaláltuk, hogy Tibi megy elől, az ő súlya ott lenyomja, hátul nálam ezáltal magasabbra kerül a lánc, így elérem a sodronyt. Hát egy darabig, aztán már csak kézzel lógok a levegőben, úgy megyek tovább. Sikerült, izgalmas volt, és jóóó! Egy darabig még továbbra is gyönyörű környezetben, a patak mederben túrázunk, majd véget ér a Galbina kőköz. Jobbra felvezet a jel, kiérünk Alsó-Flóra rétre, itt van az Eke-forrás. Kicsit megpihenünk.  Felső-Flóra réten derékig érnek az ezerszínű vadvirágok, fantasztikus! Román gyerekeket útbaigazítjuk, térkép nélkül járják a vidéket, fogalmuk sincs, hogy hol vannak. Továbbra is a sárga kör jelzésen megyünk, hosszú, meredek kaptatók izzadva érünk fel az Eszkimó jégbarlang (Focul viu) táblájához. (du.1 óra) Fel kell öltözni, nagyon hideg levegő tör fel. Két helyről is lelátni a mélységbe, ahol jégtömbök, oszlopok magasodnak. Magyar házaspárral találkozunk, kiderül, hogy a férfi egyik kollégája Mohács melletti kis faluban lakik, Sombereken. Fél óra múlva elérünk a Galbina szirtre, ahonnan jól belátni a ma eddig megtett útvonalat. Meseszép a kilátás! Innen már csak visszasétálunk sátrunkhoz a sárga jelen, az út egy része már ismerős tegnapról. Visszaérünk (3 óra), és látjuk, hogy eltűnt a tömeg a rétről. De jó! Egy helyi sincs. Otthagyott fájukat begyűjtjük, majd az ABC-ben, ami egy kis összetákolt kalyiba túróval, lekvárral töltött lángost és ursust veszünk, nem igazit, sört (Ursus = medve). Otthonról hozott töltött paprikánk még fagyos, egy dobozkával belakmározunk. Elbújik a nap, hűvös van, tábortüzet gyújtunk. Vadlovak közelednek, kiszaladunk eléjük, kissrác boldogan mutatja, hogy melyik az ő lova, hatalmas, gyönyörű állatok. A réten lévő szemetes ketrecekben keresnek elemózsiát. Elalszik tüzünk, mi is megpihenünk. (8 óra). Negyed 10-kor riadva nézünk ki sátorból, a ló nyugodtan néz be hozzánk, alig lehet odébb tuszkolni, hogy nehogy lebontsa házunkat.
folyt.köv...