Hűvös, szeles napon 271 nevezett versenyzővel zajlott le a kerékvár-Békás Időfutam Budapest Bajnokság, mely egyben a 2011. évi Magyar Köztársaság Összetett Kerékpáros Amatőr Bajnokság 2. futama és Budapest bajnokság is volt.
Folytatódik sorozatunk, melynek célja az Alföldi kék mentén zajló kerékpártúra látnivalóinak összegyűjtése.
Utunk során említést érdemel Vízvár. Itt le lehet hajtani a Drávához. Ez az ártéri tanösvény közvetlenül a Dráva partján található. Csapatunk el is indult egy lejtős úton a folyóhoz... ahol a korábbi áradás miatt, utunkat állta nem egy, nem rövid és nem sekély vizes tócsa/tócsák.
Előző nap megbeszéltek szerint, a tervezett indulás időpontjára, felmálháztunk. A reggelit ki a szálláson, ki a Penny-ből oldotta meg. Így az igazi kiindulópontunk a Penny volt. Mi reggelit követően még elugrottunk a fenti boltba a napi kajánkat megvenni. Itt vártuk be csapatunk többi tagját, akik lassan, de biztosan szállingóztak a találkahelyre.
A túra a "Három Folyó Kerékpáros túraútvonal" Magyarországi szakasza. Az útvonal, ahol lehet, az autóforgalmat kikerülve védgáton vezet a Dunáig. Szinte háborítatlan természeti környezetet élvezve, a Duna-Dráva Nemzeti Park védett területein tekerhetünk. A túraútvonal a Mura és a Dráva folyók mentén visz végig a Dunáig, a magyar oldalon.
A Kaposvári Természetbarátok Turista Egyesületének révén új sorozat indul útjára oldalunkon. Átgondolt programtervet, teljesíthető és tartalmas kerékpártúrát ajánlunk ezzel a kis sorozattal az Alföldi kék túra nyomvonalán.
A Balaton-felvidék épített és természeti értékei mentén 3 napos kerékpáros csillagtúrakat szervezünk. Kerékpárt, térképet, telefonos asszisztenciát, szállást biztosítunk.
Egyesületünk 2009-ben, a Föld Napján szakított eddigi hagyományaival és nem kerékpáros felvonulással, hanem kerékpártúrával hívta fel a figyelmet a környezet- és természetvédelem fontosságára.
Újvárfalva - Somogy megye közepe - része a Boronka melléki Tájvédelmi Körzetnek és az egyik bélyegzési állomása az Országos Rockenbauer Kéktúrának. Szép természeti környezetben honos a ritkaságnak számító zerge boglár és számos nemes vad él erdeiben.